Ügyészség
-
Mindenmás
Napi trash: fényes nappal, sodrófával és térkővel felvértezve balhézott össze egy fiatalkorú fiú és egy férfi Csongrád-Csanádban, vádemelés lett a vége
Sodrófával és térkővel felvértezve, fényes nappal veszett össze egy fiatalkorú fiú és egy felnőtt férfi az egyik Csongrád-Csanád vármegyei kistelepülésen.…
-
Mindenmás
Forgalommal szemben hajtott fel az M43-as autópályára egy török férfi, súlyos balesetet okozott ezzel
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a török férfival szemben, aki tavaly nyáron okozott súlyos közúti balesetet, amikor forgalommal…
-
Mindenmás
Négymillió forinttal húzta le az egyik szegedi étterem üzemeltetőjét a férfi, majd szerencsejátékon elverte
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki azt ígérte az egyik étterem üzemeltetőjének, hogy olcsón szerez berendezéseket,…
-
Mindenmás
Magára hagyta a kisfiát, a család kutyája pedig halálra marta Tömörkényen – most vádat emeltek az anyával szemben
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal az anyával szemben, aki két éve, hosszabb időre felügyelet nélkül hagyta gyermekét, akit…
-
Mindenmás
Saját gyermekéről is készített pornográf felvételt egy szegedi férfi! Sőt, több ezer hasonló jellegű felvételt töltött le az internetről
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség letartóztatását indítványozta egy szegedi férfinak gyermekpornográfia bűntette miatt. Mint megtudtuk, a megalapozott gyanú szerint az elkövető…
-
Mindenmás
Tarolt a teherautóval: letörte a sorompót, és három beton villanyoszlopot is kidöntött egy sofőr Szentesen, vádemelés lett a vége
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki idén márciusban egy szentesi vasúti átjáró berendezéseit törte le…
-
Mindenmás
Kisteherautónak ütközött, majd felborult egy kisbusz Balástyánál, egy utas kizuhant a járműből – most emeltek vádat a sofőrrel szemben (videóval)
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a cseh férfival szemben, aki tavaly tavasszal okozott súlyos közúti balesetet az M5-ös…
-
Mindenmás
Megáll az ész: bedrogozott a házibuliban a fiatal, majd autóval furikázott Szegeden, vádat emeltek ellene
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalkorú fiúval szemben, aki tavaly nyáron egy házibuliban drogot fogyasztott, majd autóval furikázott…