Napi Trash: részegen elkötött egy utcán parkoló autót a férfi Szegeden, majd rommá törte az autópályán

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki részegen vitt el egy utcán parkoló autót Szegeden, amit azután össze is tört – tudtuk meg az ügyészségtől pénteken.
Mint kiemelték, a vádirat szerint az erősen ittas állapotban lévő elkövető 2024. év októberében a nyitott állapotban parkoló autót beindította, majd azzal a város kül- és belterületén is közlekedett. A tettes ezek után leszerelte a jármű rendszámtábláit, majd felhajtott az autópályára, ahol a szalagkorlátnak ütközött.
EGYMILLIÓS BÜNTETÉST RÓNÁNAK KI RÁ
A Szegedi Járási Ügyészség az elkövetővel szemben jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. Vádiratában az ügyészség vádlotti beismerés és tárgyalásról történő lemondás esetére 1.000.000 forint pénzbüntetés és kettő év közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozza. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.
